Nagymegrendelés ÁSZF

Bevezető rendelkezések

A jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) érvényes és hatályos minden, a DECATHLON SE (székhelye: FR-59650 Villeneuve-d'Ascq, boulevard de Mons 4.), mint a Tízpróba Magyarország Kft. (a továbbiakban: DECATHLON) anyavállalata által üzemeltetett https://b2b.ajanlatkeres.decathlon.hu/ weboldalon (a továbbiakban: Weboldal) keresztül Európai Unió területén letelepedési hellyel rendelkező jogi személyek (így különösen gazdasági társaságok, civil szervezetek, oktatási- köznevelési-, közigazgatási intézmények), illetve egyéni vállalkozók (a továbbiakban együtt: Megrendelő) által, jelen ÁSZF-ben rögzítettek szerint leadott, termékekre, DECATHLON ajándékkártyára, valamint termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó megrendelésére, összeg- vagy mennyiségi küszöbre tekintet nélkül. Az egyértelműség végett kifejezeteten rögítjük, hogy a Weboldalon kizárólag a jelen ÁSZF szerinti, Megrendelő néven definiált személyek adhatnak le ajánlatkérést, illetve vásárlohatnak termékeket, DECATHLON ajándékkártyát, illetve vehetnek igénybe termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatást. A jelen ÁSZF szerinti Megrendelőnek továbbá lehetősége van a Weboldalon, jövőbeni együttműködés (így pl. viszonteladói megállapodás, együttműködés rendezvények kapcsán stb.) céljából felvenni a kapcsolatot a DECATHLON-nal. A jelen ÁSZF szerinti megrendelési folyamat alapján létrejövő jogviszonyok DECATHLON és a Megrendelő között jönnek létre. A jelen ÁSZF által definiált Nagymengrendelés keretében megvárásolt termékek és / vagy kapcsolódó szolgáltatások eladója, illetve szolgáltatója a Tízpróba Magyarország Kft. (a továbbiakban: DECATHLON). Felhívjuk a figyelmét, hogy a Weboldalon, a jelen ÁSZF-ben rögzített módon történő ajánlatkérési igény leadásával magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF rendelkezéseit, tudomásul veszi és elfogadja az abban foglaltakat. Jelen ÁSZF – a DECATHLON és a Megrendelő (a továbbiakban együtt: Felek) eltérő írásbeli megállapodásának hiányában – teljes egészében valamennyi, jelen ÁSZF által definiált Nagymegrendelés vonatkozásában a Felek közötti szerződés részévé válik. A Felek között a létrejövő szerződés részét képezi továbbá a DECATHLON Megrendelő ajánlatkérési igényére, e-mail útján adott Árajánlata, valamint Megrendelőnek a jelen ÁSZF-ben rögzített határidőben – a jelen ÁSZF-ben rögzítettek szerint - e-mail útján tett, árajánlatot elfogadó nyilatkozata. A Felek közötti szerződés a DECATHLON Árajánlatának Megrendelő általi - jelen ÁSZF-ben írt határidőben - e-mail útján történő elfogadásával jön létre. Tájékoztatjuk Megrendelőt, hogy a jelen ÁSZF szerinti Nagymegrendelésekkel, valamint megrendelt termékek átvételének folyamatával kapcsolatban felmerülő kérdések esetén a jelen ÁSZF-ben megadott elérhetőségeinken állunk rendelkezésére. Jelen ÁSZF folyamatosan elérhető a következő weboldalról: https://b2b.ajanlatkeres.decathlon.hu/, és ugyanitt letölthető. A DECATHLON áruházak nyitvatartási idejéről az alábbi linken tájékozódhat: https://www.decathlon.hu/store-locator

Fogalmak

A következő fogalmak a jelen ÁSZF alkalmazása és értelmezése során az alábbi jelentéssel bírnak: Weboldal: a https://b2b.ajanlatkeres.decathlon.hu/ weboldal, mely elérhető közvetlenül böngészőből és a DECATHLON applikáción keresztül is. DECATHLON: Tízpróba Magyarország Kft, melynek adatait az I. pont tartalmazza és amely a Weboldalon keresztül a jelen ÁSZF szerinti feltételek szerint termékeket értékesít, illetve termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt. Megrendelő: a DECATHLON Hűségprogramjában Céges profilt regisztrált, Európai Unió területén letelepedési hellyel rendelkező jogi személy vagy egyéni vállalkozó. Az egyértelműség kedvéért rögzítjük, hogy jelen ÁSZF szerinti Nagymegrendelés körében történő vásárlás és / vagy termékvásárláshoz kapcsolódó szolgálatás igényvebétel feltétele, hogy a Megrendelő a Céges profillal rendelkezzen. Céges profil: a https://login.decathlon.net/?client_id=6179e398-944f-4163-b95a-6199619294ae&ui_locales=hu_HU&dkt_ecom_xp=revamp#/sign-in online felületen történő, jogi személyek, illetve egyéni vállalkozók általi regisztráció eredményeképpen létrehozott profil. Egy Megrendelőhöz kizárólag egy, Hűségprogram ÁSZF szerinti Céges profil kapcsolódhat. Megrendelő kizárólag a saját Céges profiljában rögzített jogi személy / egyéni vállalkozó nevére és adataival adhat le Nagymegrendelést. A Céges profilhoz egyedi azonosító számmal rendelkező, elektronikus hűségkártya kapcsolódik. Nagymegrendelés: A Weboldalon Céges profilt regisztált jogi személyek, illetve egyéni vállalkozók által leadott, DECATHLON által forgalmazott termékre illetve DECATHLON által nyújtott, termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatásra vonatkozó megrendelés, összeg- vagy mennyiségi küszöbre tekintet nélkül. Űrlap: a Weboldalon az “Ajánlat kérésetermékekre /Szeretném, ha felvennétek velem a kapcsolatot” gombra kattintva elérhető, Nagymegrendelésekre vonatkozó elektronikus űrlap, amely kitöltésével, illetve elküldésével Megrendelő ajánlatot kér a DECATHLON-tól az Űrlapon feltüntetett termék(ek)re, és / vagy termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatás(ok)ra vonatkozóan. Termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatás: Megrendelőnek lehetősége van az általa, jelen ÁSZF szerinti termékvásárlásra vonatkozó Nagymegrendeléshez kapcsolódóan, a megrendelt termékek személyre szabása céljából kapcsolódó szolgáltatást igénybe venni (pl. pólófeliratozás). A termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatás kizárólag DECATHLON saját márkás termékek vonatkozásában vehető igénybe, a DECATHLON-nak nem áll módjában külső márkás terméket személyre szabni. Ezen szolgáltatások önállóan nem, hanem kizárólag termékvásárláshoz kapcsolódóan rendelhetők meg. DECATHLON ajándékkártya: a decathlon.hu honlapon, valamint Magyarországon található Decathlon áruházakban felhasználható fizikai vagy online formában kiállított utalvány. A Weboldalon a DECATHLON ajándékkártya DECATHLON üzleti ajándékkártya elnevezéssel is megtalálható, mely elnevezés kizárólag az ajándékkártya üzleti partnerek általi megrendelhetőségére utal, az felhasználási feltételeiben nem különbözik a DECATHLON ajándékkártyától. További információ a https://www.decathlon.hu/uzleti-ajandekkartya_lp-F0B7CK weboldalon. Árajánlat: a DECATHLON által a Megrendelő részére - a Megrendelő Weboldalon keresztül, bármely Ajánlatkérési folyamat útján leadott ajánlatkérésére – a DECATHLON által forgalmazott termékre, DECATHLON ajándékkártyára, illetve termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatásra vonatkozó adott ajánlat. DECATHLON applikáció: a DECATHLON applikációban elérhető a https://b2b.ajanlatkeres.decathlon.hu/ felület, így az applikáció használata során a Megrendelő a mobiltelefonjára letöltött alkalmazás segítségével Céges proflijában szereplő adataival mobiltelefonján kérhet ajánlatot Nagymegrendelésre vonatkozóan. Megrendelő az alkalmazás használatával hozzájárul ahhoz, hogy a mobiltelefonjának helymeghatározási funkciójával a google maps bemérje helyzetét és megtervezze a legközelebbi DECATHLON áruházhoz vezető útvonalat. Vásárló a DECATHLON applikáció segítségével regisztrálhat Céges profilt és férhet hozzá meglévő Céges profiljához is. Áruházi átvétel: bármely magyarországi DECATHLON Áruházban történő termék, illetve szolgáltatás átvétel. Szállítási határidő: Nagymegrendelés szállítás határideje – amennyiben a DECATHLON által Megrendelő részére küldött Árajánlat eltérő szállítási határidőt nem tartalmaz - 1-7 munkanap, azonban ha a megrendelt termék a DECATHLON európai raktárából érkezik, az időtartam meghosszabbodik, de így sem haladhatja meg a 20 munkanapot. Amennyiben a DECATHLON által küldött Árajánlat ettől eltérő szállítási határidőt taratlmaz, úgy az Árajánlatban meghatározott szállítási határidő irányadó az adott Nagymegrendelésre, melyet Megrendelő az Árajánlat elfogadásával együtt fogad el.

I. A Decathlon adatai

A szolgáltató neve: Tízpróba Magyarország Kft. A szolgáltató székhelye: 2040, Budaörs Baross u. 146. A szolgáltató elektronikus elérhetősége: ugyfelszolgalat@decathlon.hu Cégjegyzékszáma: 13-09-105988 Cégbejegyzés: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága Adószáma: 13443966-2-44 Képviseli: Sabrina Jacksteit ügyvezető (önállóan) Telefonszáma: +36 20 881 9300 (normál díjszabással hívható) Adatvédelmi tisztviselője: Árva és Sótonyi Ügyvédi Iroda (székhely:1027 Budapest,Kacsa u. 15-23., Elérhetőség: adatvedelem@decathlon.com) A szerződés nyelve: magyar

A NAGYMEGRENDELÉS ALAPVETŐ SZABÁLYAI

A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény. Tájékoztatjuk, hogy a vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a Felekre külön kikötés nélkül irányadóak. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a DECATHLON-tól megvásárolt termék(ek), harmadik félnek történő tovább értékesítése a DECATHLON írásbeli engedélyének hiányában tilos.

1. MEGVÁSÁROLHATÓ TERMÉKEK, SZOLGÁLTATÁSOK KÖRE, PROMÓCIÓK

Tájékoztatjuk a Megrendelőket, hogy a jelen ÁSZF hatálya alá tartozó Nagymegrendelést kizárólag a DECATHLON által forgalmazott termékek, illetve a DECATHLON által nyújtott, termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatások vonatkozásában adhatnak le. Amennyiben a Megrendelő a Weboldaltól eltérő, www.decathlon.hu felületen elérhető webáruházában megtalálható olyan termék(ek)et kíván megvásárolni, illetve olyan szolgáltatás(oka)t kíván igénybe venni, amelynek nem a DECATHLON, hanem más személy - ún. “makertplace partner” – az eladója és / vagy szolgálatója, úgy a DECATHLON-nak nem áll módjában Árajánlatot adni a Megrendelő részére. Ezen termékek és / vagy szolgáltatások a www.decathlon.hu címen elérhető, Decathlon webáruházon keresztül vásárolhatók meg és / vagy vehetők igénybe a marketplace partnertől. A termék és / vagy szolgáltatás eladója, illetve szolgáltatója (forgalmazója) minden esetben a terméknél és / vagy szolgáltatásnál pontosan megjelölésre kerül a Decathlon webáruház felületén. Amennyiben Megrendelő DECATHLON üzleti ajándékkártyákat szeretne vásárolni, az ajandekkartya@decathlon.com e-mail e-mail címen veheti fel a kapcsolatot a DECATHLON-nal, illetve ajándékkártya vásárlással kapcsolatos kérdéseket is ezen e-mail címre várunk. További információ az üzleti ajándékkártya weboldalon elérhető. PROMÓCIÓ: DECATHLON időszakosan különböző promóciókat hirdet a Weboldalon

2. RENDELÉS MENETE

Ajánlatkérés Megrendelő a regisztrációját követően bejelentkezik a Céges profiljával a Weboldalon. Megrendelő a Weboldalon az “Ajánlat kérése / rendelés” gombra kattintva elérhető Űrlap kitöltésével, és a “Küldés” gombra kattintással árajánlatot kér a DECATHLON-tól az Űrlapon feltüntetett termék(ek)re, és / vagy termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatás(ok)ra vonatkozóan. Megrendelő az Űrlapon a Nagymegrendelés vonatkozásában köteles megadni az alábbi adatokat: Megrendelő DECATHLON Céges profiljához kötődő elektronikus hűségkártya azonosító száma; Megrendelő DECATHLON Céges profiljában rögzített e-mail címe; Megrendelő neve; Megrendelő székhelye; Megrendelő telephelye; Megrendelő adószáma; Kapcsolattartó neve; Kapcsolattartó telefonszáma; Kapcsolattartó e-mail címe; Megrendelés részletei (azaz a megrendelt termék(ek)és / vagy szolgáltatás(ok) pontos leírása; Átvétel helye; Házhozszállítási cím – házhozszállítás opció megadása esetén; Fizetési mód; Céges profil típusa. Megrendelő az Űrlapon az alábbi adatokat a Megrendelés egyediesítése, teljesítésének megkönnyítése céljából Megrendelő önkéntesen adhatja meg: Egyedi igények: pl. személyre szabás logó megjelenítése vagy feliratozás és annak már ismert részletei (logo / felirat mérete, színe, stb), egyéb szükséges információ; Megjegyzés. Az Űrlapon Megrendelő “Céges profilként” kerül megnevezésre. Ajánlatkérés kizárólag az Űrlapon kötelezően kitöltendő adatok megadása esetén lehetséges, hiányos kitöltés esetén ki az Űrlap nem beküldhető. Megrendelő a Céges profiljából kizárólag a Céges profilban rögzített jogi személy, illetve egyéni vállalkozó nevére szólóan adhat le Nagymegrendelést. A vállalkozás méretét a DECATHLON statisztikai célból gyűjti. . A DECATHLON által Nagymegrendelés keretében értékesített termékek és / vagy termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatások tekintetében választható átvételi helyek a következőek lehetnek: a. Áruházi átvétel: Megrendelőnek lehetősége van a DECATHLON magyarországi áruházaiban (a továbbiakban együtt: Áruházak, külön: Áruház) történő átvételre, nyitvatartási időben. Áruházi átvétel esetén Megrendelő az Űrlapon kiválasztja az átvétel helyéül választott Áruházat. Megrendelő kitárólag a beküldött Űrlapon megjelölt, általa előzetesen választott Áruházban tudja átvenni a Nagymegrendelést. Felhívjuk Megrendelő figyelmét, hogy utánvéttel történő fizetés kizárólag Áruházi átvétel esetén lehetséges, utánvétes Nagymegrendelést kizárólag bankkártyával lehet kifizetni az erre kijelölt terminálon. A bankkártya adatait és a bankszámlaszám valódiságát és helyességét DECATHLON nem ellenőrzi, így annak helytelen vagy téves megadásából eredő bármely kárért a Megrendelő felel. Szállítási költség a Megrendelőt nem terheli. b. Házhozszállítás: Megrendelő a megrendelt termékek házhozszállítását az alábbiak szerint kérheti, kizárólag előre fizetéssel. A házhozszállításhoz szükséges a Megrendelő székhelyének, illetve a szállítási címnek a megadása, ezek nélkül a szállítás nem lehetséges. Ebben az esetben elsődlegesen a megrendelt termék mérete, másodlagosan annak súlya alapján, figyelemmel a szállítási határidőkre is, a rendszer határozza meg, hogy a GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft, Magyar Posta Zrt., Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft. közül mely partner végzi a kézbesítést, figyelembe véve a szállítási kapacitásokat. A házhozszállítás pontos díját minden esetben a DECATHLON által Megrendelő részére küldött díjbekérő tartalmazza. Bármely házhozszállítási mód esetén, amennyiben a szállítást a Magyar Posta Zrt., a GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft vagy a Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft. végzi, úgy a Megrendelőnek számolnia kell azzal, hogy a futárszolgálat az olyan terméket/termékeket, amelyet/amelyeket a szállító cég szállításnál jelen lévő munkatársa(i) nem tud(nak) biztonságosan mozgatni, így különösen a terjedelmes, az egyedi kezelés és az extra kezeléssel járó többletszolgáltatással feladott termék/termékek, kézi mozgatásához szükséges eszközöket és munkaerőt, a kézbesítéskor a Megrendelő (címzett) köteles biztosítani. A Magyar Posta Zrt. és a GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft a termékeket kizárólag a szállítási címre viszi ki és nem az ajtóig. Megrendelő ellenőrzi a Céges profiljához rögzített szállítási és számlázási* címet. *Az ajánlatkérés elküldését követően az adott Nagymegrendelés vonatkozásában a szállítási és számlázási adatokban változtatás nem eszközölhető. Itt is rögzítjük, hogy a Megrendelő kizárólag a saját Céges profilján keresztül, a saját nevére szólóan kérhet ajánlatot, és rendelhet Nagymegrendelés keretében termékeket illetve termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatást. DECATHLON e-mail útján tájékoztatja a Megrendelőt a Nagymegrendelés összekészítését követően a szállító partner részére történő átadásról. Adatbeviteli hibák javítása: Megrendelő az Űrlap kitöltése során az ajánlatkérés elküldését megelőzően minden esetben vissza tud lépni az Űrlap előző oldalára, ahol javítani tudja a bevitt adatokat. Megrendelő az ajánlatkérés elküldésével – az Űrlapon a vonatkozó check box kipipálásával - hozzájárul az általa megadott adatok DECATHLON Adatkezelési tájékoztatóban meghatározott módon történő kezeléséhez, valamint - a Felek külön írásbeli megállapodásának eltérő rendelkezése hiányában - elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglaltakat. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ajánlatkérés nem küldhető el az Adatkezelési tájékoztató és a jelen ÁSZF elfogadásának hiányában. Felek a jelen ÁSZF rendelkezéseitől kizárólag írásbeli megállapodásukban térhetnek el. Megrendelő kijelenti, hogy a jelen ÁSZF 2. sz. mellékletében foglalt megfelelőségi klauzulákat megismerte, azt magára nézve kötelezőnek elismeri és betartja. Megrendelő az ajánlatkérés elküldésével kijelenti, hogy a DECATHLON-tól történő termék beszerzése és adásvétele, illetve szolgáltatás igénybevétele során a rá vonatkozó valamennyi hazai és európai uniós jogszabálynak megfelel, és azoknak a betartásával jár el. Megrendelő az ajánlatkérés elküldésével kijelenti és vállalja továbbá, hogy bármely vonatkozó jogszabálynak történő meg nem felelésből, illetőleg be nem tartásából eredő büntetőjogi és egyéb felelősség kizárólagosan Megrendelőt terheli. Megrendelő az ajánlatkérés elküldésével hozzájárulhat, hogy a megadott – Céges profilban rögzíett - elérhetőségre a DECATHLON aktuális ajánlatairól elektronikus üzenetet, hírlevelet küldjön. Az Űrlap elküldését követően a DECATHLON visszaigazoló e-mailt küld a Megrendelő Céges profiljában megadott e-mail címére, melyben tájékoztatja Megrendelőt az általa kitöltött Űrlap tartalmáról, valamint arról, hogy az ajánlatkérésének feldolgozása folyamatban van. Megrendelő felelősséget vállal az általa megadott adatok helyességéért, DECATHLON-t a tévesen megadott adatokból eredő károkért nem terheli felelősség. Megrendelő tudomásul veszi, hogy DECATHLON a Megrendelő által Űrlapon megadott, Megrendelő nevére, székhelyének címére, illetve adószámára vonazkozó adatokat minden esetben összeveti a vonatkozó közhiteles nyilvántartás adataival. Amennyiben eltérés van a Megrendelő által megadott adatokban és a vonatkozó közhiteles nyilvántartásban megtalálható adatok között, DECATHLON-nak nem áll módjában Árajánlatot adni Megrendelő részére. DECATHLON nem vállal felelősséget azért, ha a rendszer túlterheltsége, az internetkapcsolat megszakadása, vagy bármely más, a DECATHLON-nak fel nem róható technikai hiba, akadály miatt a Nagymegrendelésre vonatkozó ajánlatkérés leadása nem tud megvalósulni.

3. A MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA ÉS TELJESÍTÉS

Árajánlat DECATHLON – amennyiben Megrendelő kizárólag Nagymegrendelés körében megrendelhető termék, illetve szolgáltatás vonatkozásában kért ajánlatot – 5 munkanapon belül, a Megrendelő Céges profiljában rögzített e-mail címére - a házhozszállítás esetleges díját is tartalmazó- árajánlatot küld (a továbbaikban: Árajánlat), az adott Nagymegrendelésre vonatkozóan. DECATHLON fenntartja a jogot arra, hogy indokolás nélkül megtagadja az ajánlattételt Megrendelő részére. Amennyiben az ajánlatkéréstől számított 6 munkanapon belül a DECATHLON nem küld Árajánlatot Megrendelő részére, azt úgy kell tekinteni, hogy nem kíván az adott ajánlatkérés vonatkozásában Árajánlatot adni. A DECATHLON a Megrendelő árajánlatkérésétől számított 5 munkanapon belül email útján jelzi Megrendelő felé, amennyiben az általa megrendelni kívánt termék(ek) készlethiány okán nem elérhetők. Amennyiben a megrendelni kívánt termékek részben elérhetők csupán, úgy a DECATHLON jogosult – a részleges készlethiányról történő tájékoztatás mellett - az elérhető termékek vonatkozásában Árajánlatot adni Megrendelő részére. Megrendelő tudomásul veszi, hogy nem jogosult igényt érvényesíteni a DECATHLON-nal szemben, amennyiben DECATHLON bármely oknál fogva nem, vagy késedelemmel ad Árajánlatot Megrendelő részére. Amennyiben Megrendelő a házhozszállítást kért a megrendelése vonatkozásában, úgy az Árajánlat minden esetben külön tételként tartalmazza a házhozszállítás adott Nagymegrendelés vonatkozásában, megrendelt termékektől függően egyedileg meghatározott költségét is. Tájékoztatjuk Megrendelőt, hogy a házhozszállítás bruttó 1millió Forint feletti megrendelés esetén - a kerékpárokra vonatkozó megrendelésének kivételével – ingyenes. Áruházi átvétel esetén szállítási költség Megrendelőt nem terheli. Az Árajánlatban feltüntetett fizetendő végösszeg minden költséget tartalmaz. Az Árajánlat elfogadása DECATHLON Árajánlata a Megrendelő részére történő megküldésétől számított 5 munkanapig érvényes, melyet Megrendelő a DECATHLON jelen ÁSZF-ben rögzíett kapcsolattartási e-mail címére küldött elfogadó nyilatkozatával fogadhat el. Amennyiben az 5 munkanapos határidőn belül Megrendelő nem küldi meg az elfogadó nyilatkozatát DECATHLON részére, úgy a DECATHLON ajánlati kötöttsége megszűnik, nem köteles a Nagymegrendelés Árajánlat szerinti teljesítésére. Az Árajánlat határidőben történő elfogadása esetén Megrendelő Céges profiljában rögzítésre kerülnek a Nagymegrendelés részletei. Banki átutalás választása esetén: a DECATHLON az Árajánlat Megrendelő általi elfogadásától számított 5 munkanapon belül – a házhozszállítás esetleges díját is taratlmazó - díjbekérőt küld meg e-mail útján Megrendelő Céges profiljában rögzíett e-mail elérhetőségére. A Nagymegrendelés ellenértékenek kifizetése: Megrendelőnek kizárólag az alábbi módokon van lehetősége megfizetni a Nagymegrendelés ellenértékét: - Bankkártyás fizetés: Megrendelő kizárólag Áruházi átvétel esetén egyenlítheti ki a megrendelés ellenértékét bankkártyás fizetés útján. Bankkártyás fizetés előzetes választása esetén Nagymegrendelést kizárólag a Megrendelő nevére szóló bankkártyával lehet kifizetni az erre kijelölt terminálon. DECATHLON felhívja a Megrendelő figyelmét, hogy amennyiben felmerül a bankkártyával történő visszaélés gyanúja, úgy a DECATHLON jogosult az ellentét feloldása okán a Megrendelőt az eltérés okának tisztázására felszólítani, és amennyiben DECATHLON szükségesnek látja, úgy az illetékes hatóságok, különösen, de nem kizárólagosan az illetékes rendőrkapitányság részére a visszaélés gyanúját bejelenteni. - Banki átutalás: Megrendelőnek mind házhozszállítás, mind pedig az Áruházi átvétel választása esetén lehetősége van a Nagymegrendelése ellenértékét banki átutalás útján megfizetni a DECATHLON részére. Megrendelő a Nagymegrendelése eseteges házhozszállítási díjat is taratlmazó ellenértékét a DECATHLON által küldött díjbekérőn feltüntettettek szerint, és határidőben köteles átutalni DECATHLON részére. Az utalás kizárólag DECATHLON díjbekérőn feltüntetett bankszámlájára lehetséges. Az átutalás akkor minősül határidőben teljesítettnek, amennyiben a Nagymegrendelés ellenértéke – beleértve az esetleges házhozszállítási díjat is – hiánytalanul jóváírásra kerül DECATHLON díjbekérőn megjelölt bankszámláján. Amennyiben a Nagymegrendelés ellenértéke a díjbekérőn feltüntetett fizetési határidőben nem, vagy csak részben kerül megfizetésre Megrendelő által, a Nagymegrendelés törlésre kerül, a DECATHLON ajánlati kötöttsége megszűnik, a Felek az adott megrendelést meghiúsultnak tekintik. Amennyiben Megrendelő részben megfizette a Nagymegrendelés ellenértékét, a Nagymegrendelés törlése után történik meg a visszatérítés rögzítése, és 14 napon belül a megfizetett vételárrész visszautalása. A bankszámlaszám valódiságát és helyességét DECATHLON nem ellenőrzi, így annak helytelen vagy téves megadásából eredő bármely kárért Megrendelő felel. DECATHLON csak arra a bankszámlaszámra tudja visszatéríteni a vételárat, amellyel a Megrendelő a Nagymegrendelés vonatkozásában fizetett. Felek az e bekezdésben írtaktól csak egyező akarattal, írásbeli – akár e-mail útján történtő – megállapodással térhetnek el. Felhívjuk a figyelmét, hogy DECATHLON kizárólag akkor köteles az Árajánlat szerint teljesíteni a Nagymegrendelést, amennyiben annak ellenértéke - az esetleges házhozszállítási díjat is beleértve – hiánytalanul, határidőben jóváírásra került DECATHLON díjbekérőn megjelölt bankszámláján. A Nagymegrendelést Megrendelő minden esetben kizárólag ebben az esetben – azaz az megrendelésösszeg teljes kiegyenlítését kötvetően - veheti át. Amennyiben Megrendelő határidőn túl fizeeti meg a Nagmegrendelés ellenértékét, úgy a DECATHLON nem köteles teljesíteni az adott megrendelést. Ha a DECATHLON saját döntése alapján – a határidőn túli kifizetés ellenére - teljesít, abban az esetben a teljesítési határidő a díjfezetés késedelmes napjaival meghosszabbodik. Egyéb esetben – amennyiben a Megrendelő határidőn túl fizeti meg a Nagymegrendelés ellenértékét - Nagymegrendelés törlésre kerül, a DECATHLON ajánlati kötöttsége megszűnik, a Felek az adott megrendelést meghiúsultnak tekintik. Ezek után történik meg a visszatérítés rögzítése, és 14 napon belül a késedelmesen megfizetett vételár visszautalása. DECATHLON csak arra a bankszámlaszámra tudja visszatéríteni a vételárat, amellyel a Megrendelő a rendelés leadásakor fizetett. A Nagymegrendelés kiszállítása / átvétele a. Házhozszállítás esetén: a szállítás a Megrendelő által, az Űrlapon megjelölt szállítási címre történik a jelen ÁSZF szerinti Szállítási határidőben. b. Áruházi átvétel előre utalás útján történő kifizetéssel: Áruházi átvétel esetén, amennyiben Megrendelő előre, banki átutalás útján, határidőben megfizette a Nagymegrendelés teljes összegét, a megrendelt termékek az utalás beérkezését követő, jelen ÁSZF szerinti Szállítási határidőben érkeznek meg a Megrendelő által kiválasztott Áruházba. Felhívjuk a Megrendelő figyelmét arra, hogy Árhuázi átvétel előzetes, Űrlapon történő kiválasztása esetén Megrendelőnek kizárólag az általa választott Áruházban van lehetősége átvenni a terméke(ke)t, illetve a termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatást. Ha a Megrendelő által a kiválasztott áruházba megérkezik a rendelése, a DECATHLON e-mail-ben értesíti Megrendelőt. Az e-mail kézbesítésétől számított 7 naptári napon belül, van lehetősége Megrendelőnek az áruházban a termékek átvételére. A 8. napon, ha nem történt meg az átvétel, a Nagymegrendelés törlésre kerül, a DECATHLON ajánlati kötöttsége megszűnik, a Felek az adott megrendelést meghiúsultnak tekintik. Ezek után történik meg a visszatérítés rögzítése, és 14 napon belül a vételár visszautalása. DECATHLON csak arra a bankszámlaszámra tudja visszatéríteni a vételárat, amellyel a Megrendelő a rendelés leadásakor fizetett. c. Áruházi átvétel, bankkártyás fizetéssel: Áruházi átvétel esetén, amennyiben Megrendelő bankkártyás fizetés opciót választott, és a DECATHLON Árajánlatát annak megküldésétől számított 5 munkanapon belül e-mail útján küldött nyilatkozatával elfogadta, az elfogadó nyialtkozat DECATHLON-hoz történő megérkezését követően, jelen ÁSZF szerinti Szállítási határidőben érkeznek meg a megrendelt termék(ek) a Megrendelő által kiválasztott Áruházba. Felhívjuk a Megrendelő figyelmét arra, hogy Árhuázi átvétel előzetes, Űrlapon történő kiválasztása esetén Megrendelőnek kizárólag az általa választott Áruházban van lehetősége átvenni a terméke(ke)t, illetve a termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatást. Ha a Megrendelő által a kiválasztott áruházba megérkezik a rendelése, a DECATHLON e-mail-ben értesíti Megrendelőt. Az e-mail kézbesítésétől számított 7 naptári napon belül, van lehetősége Megrendelőnek az áruházban a termékek átvételére, és a Nagymegrendelés teljes ellenértékének ezzel egyidejű, bankkártyával történő megfizetésére. A 8. napon, ha nem történt meg az átvétel, a Nagymegrendelés törlésre kerül, és a DECATHLON ajánlati kötöttsége megszűnik, a Felek közötti megrendelést meghiúsultnak tekintik. Ezek után történik meg a visszatérítés rögzítése, és 14 napon belül a vételár visszautalása. DECATHLON csak arra a bankszámlaszámra tudja visszatéríteni a vételárat, amellyel a Megrendelő a rendelés leadásakor fizetett. c. Áruházi átvétel, bankkártyás fizetéssel: Áruházi átvétel esetén, amennyiben Megrendelő bankkártyás fizetés opciót választott, és a DECATHLON Árajánlatát annak megküldésétől számított 5 munkanapon belül e-mail útján küldött nyilatkozatával elfogadta, az elfogadó nyialtkozat DECATHLON-hoz történő megérkezését követően, jelen ÁSZF szerinti Szállítási határidőben érkeznek meg a megrendelt termék(ek) a Megrendelő által kiválasztott Áruházba. Felhívjuk a Megrendelő figyelmét arra, hogy Árhuázi átvétel előzetes, Űrlapon történő kiválasztása esetén Megrendelőnek kizárólag az általa választott Áruházban van lehetősége átvenni a terméke(ke)t, illetve a termékvásárláshoz kapcsolódó szolgáltatást. Ha a Megrendelő által a kiválasztott áruházba megérkezik a rendelése, a DECATHLON e-mail-ben értesíti Megrendelőt. Az e-mail kézbesítésétől számított 7 naptári napon belül, van lehetősége Megrendelőnek az áruházban a termékek átvételére, és a Nagymegrendelés teljes ellenértékének ezzel egyidejű, bankkártyával történő megfizetésére. A 8. napon, ha nem történt meg az átvétel, a Nagymegrendelés törlésre kerül, és a DECATHLON ajánlati kötöttsége megszűnik, a Felek közötti megrendelést meghiúsultnak tekintik. A jelen ÁSZF elfogadásával – azaz az ajánlatkérés elküldésével – a Megrendelő tudomásul veszi, hogy • a DECATHLON a megrendelésről kizárólag elektronikus számlát állít ki, melyet a Megrendelő a Céges profiljában megadott e-mail címére kap meg. • A DECATHLON többcsomagos házhozszállítás esetén minden csomag vonatkozásában külön számlát állít ki, amely számlákon eltérhet a teljesítés dátuma, tekintettel arra, hogy a megrendelés leadásának és a csomagok előkészítésének idejétől függően a szállítónak történő átadás eltérő napokra eshet. Ebben az esetben a megrendelés szállítási költsége annak megfelelően oszlik meg a csomagok között, amely arányban az egyes csomagokban lévő termékek értéke megoszlik a teljes rendelésen belül. • a DECATHLON-nak papír alapú számlát utólag sem áll módjában kiállítani. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 175 § -ában foglaltaknak megfelelően és a jelen ÁSZF elfogadásával a Megrendelő beleegyezik, hogy a DECATHLON valamennyi értékesítésről elektronikus számlát állít ki. Megrendelő köteles a Nagymegrendelést tartalmazó csomagot annak átvételekor megvizsgálni, és amennyiben a csomagoláson/terméken jól látható hiba vehető észre, azt házhozszállítás átvételi mód esetén a csomagszállító cégnek (futár), Áruházi átvétel esetén az átvételben közreműködő DECATHLON munkavállaló felé jelezni és jegyzőkönyv felvételét kérni, sérülés esetén a csomagot nem köteles átvenni. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt a DECATHLON nem fogad el. A DECATHLON általi értékesítés teljesítésének napja házhozszállítás esetén: Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény szerinti teljesítés napjának a csomagszállítást végző cégnek történő informatikai átadás napja minősül. A DECATHLON általi értékesítés teljesítésének napja Áruházi átvétel esetén: Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény szerinti teljesítés napjának a csomag összekészítésének és a termékek készletről történő kivezetésének a napja minősül. A DECATHLON nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők, leírások, a beszállító, csomagszállító cég vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt. Részben történő teljesítés kizárólag Megrendelővel történő egyeztetést követően kerülhet sor.

4. ELÁLLÁS JOGA

Tájékoztatjuk, hogy a 45/2014. (II.26.) Kormány rendelet (a továbbiakban: Kormány rendelet), és a Polgári Törvénykönyv 2013. évi V. törvény 8:1.§ (1)bekezdés 3. pontja alapján alapján, a Kormány rendelet szerinti elállási jog vonatkozásában Megrendelő nem minősül fogyasztónak, így a DECATHLON nem biztosítja Megrendelő részére a 14 napos, indoklás nélküli elállási jogot.

5. JÓTÁLLÁS, SZAVATOSSÁG

Felhívjuk kedves Megrendelőink figyelmét, hogy az alábbikban részletezett jótállási és szavatossági igények rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező hibák esetén érvényesíthetőek. Kérjük valamennyi termék használata körében vegyék figyelembe a használati-kezelési útmutatóban, termékismertetőben foglaltakat. A használati-kezelési útmutatóban, termékismertetőben foglaltak figyelmen kívül hagyása (pl.: rögzített korlátozást jelentősen túllépő gyakoriságú, intenzitású használat, igénybevétel), helytelen tárolás, helytelen kezelés, helytelen szállítás esetén a jótállási, szavatossági igényeknek nem áll módunkban eleget tenni. A jótállás és szavatosság nem érvényesíthető elemi kár, vis maior miatt bekövetkezett hibák esetén. Tájékoztatjuk kedves Megrendelőinket, hogy a DECATHLON a jelen ÁSZF szerinti Nagymegrendelés keretében megrendelt termékek vonatkozásában valamennyi Megrendelő számára azonos feltételek mellett biztosítja a jótállási, illetve kellékszavatossági jogokat – így a jelen II.5. rész a), b) és c) pontjaiban írt jogok a DECATHLON önkéntes vállalása okán megilletik azon Megrendelőt is, amelyre a Ptk. 6: 157. § (3) bekezdése alapján a fogyasztókra vonatkozó rendelkezések egyébként nem lennének alkalmazandók vagy a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerint nem minősülnének fogyasztónak. A DECATHLON a jelen, II. 5. rész a), b) és d) pontjában írt jogokat a Ptk. 6:157. § (3) bekezdése, továbbá a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró mikro-, kis- és középvállalkozás részére köteles biztosítani. A jelen II. 5. rész a) b) és c) pontjai vonatkozásában a továbbiakban “fogyasztón”, illetve “vásárlón” a jelen ÁSZF szerinti, valamennyi Megrendelőt kell érteni. Jótállás A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) és az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet alapján a kötelező jótállás alá tartozó tartós fogyasztási cikkek termékcsoportjainak megnevezését tartalmazó a kötelező jótállás alá tartozó tartós fogyasztási cikkek körének meghatározásáról szóló 10/2024. (VI. 28.) IM rendeletben felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre (a továbbiakban: fogyasztási cikk) a DECATHLON köteles jótállást vállalni. A jótállásból eredő jogokat Megrendelő az alábbiak szerint érvényesítheti: A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel a vonatkozó jótállási időn belül érvényesíthetőek. A jótállási idő 10.000,- Ft és 250.000,- Ft közötti vételárú fogyasztási cikkek esetén 2 év, 250.000,- Ft feletti vételárú fogyasztási cikkek esetén 3 év. A jótállási jegy hiányában, a jótállásból eredő jogok a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylat - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számla vagy nyugta – bemutatásával, illetőleg a a DECATHLON által értékesített fogyasztási cikkek esetén a vásárlás tényének Decathlon profillal történő igazolásával is érvényesíthetőek. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést Eladó, annak megbízottja vagy az üzembe helyezésre jogosult más személy, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja. a) Jótállási igény bejelentésének módja DECATHLON által értékesített fogyasztási cikk esetén: személyesen bármelyik magyarországi nyitva tartó Decathlon áruházban, nyitvatartási időben, vagy elektronikus levélben (ugyfelszolgalat@decathlon.hu). A fogyasztó a jótállási igényét a választása szerint a vállalkozás székhelyén, bármely telephelyén vagy fióktelepén is bejelentheti. A jótállási jog érvényesítése során a fogyasztó választása szerint: a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne. Figyelembe kell venni ilyenkor a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet. b) kérheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását is a szerződéstől elállhat, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidővel nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Ptk. 6:159§ (2a) bekezdése alapján fogyasztó és vállalkozás közötti - ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális szolgáltatások nyújtására irányuló - szerződés esetén a fogyasztó kellékszavatossági jogai gyakorlása keretében a hibát a kötelezett költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A fogyasztó a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a kötelezettnek megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a kötelezett adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt. A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. A jótállási jog érvényesítésével kapcsolatos költségek a kötelezettet terhelik. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt, a vásárlástól, illetve az üzembe helyezéstől számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a vállalkozás nem hivatkozhat a Ptk. 6:159. § (2) bekezdés a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a jótállási jegyen, ennek hiányában a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat a fogyasztó részére haladéktalanul visszatéríteni. A jótállási jog érvényesítése során törekednie kell a kötelezettnek arra, hogy a javítást/cserét 15 napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a vállalkozás a fogyasztót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk meghibásodása esetén a vállalkozás részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a jótállási jegyen, ennek hiányában a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik - a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában -, a DECATHLON köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a DECATHLON köteles a fogyasztási cikk, jótállási jegyen, ennek hiányában a vásárlást igazló bizonylaton, nyugtán feltüntetett vételárát nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. Ha a fogyasztási cikk kijavítására a jótállási igény vállalkozás részére való közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor, – a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában – a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a jótállási jegyen, ennek hiányában a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat a harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. A jelen, 8. pontban foglalt javításra vonatkozó szabályok nem vonatkoznak az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra, személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint motoros vízi járműre. A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik. A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a jogosult a dolgot rendeltetésszerűen nem tudja használni. A dolognak a kicseréléssel vagy a kijavítással érintett részére a kellékszavatossági igény, - illetve amennyiben a cserélt alkatrészre, illetve javításra kötelező jótállás vonatkozik – a jótállási igény elévülése újból kezdődik. A fogyasztó kijavítás iránti jótállási igényét közvetlenül a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál is érvényesítheti. Jelen jótállás a fogyasztó jogszabályból eredő jogait nem érinti. Amennyiben a fogyasztónak a jótállással kapcsolatos minőségi kifogását kötelezett nem, vagy nem megfelelően rendezte, a fogyasztó jogosult a vármegyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák által működtetett regionális békéltető testület eljárását kezdeményezni. A DECATHLON a jótállási jegyet elektronikus úton is átadhatja a fogyasztó részére, legkésőbb a fogyasztási cikk átadását vagy üzembe helyezését követő napon. A jótállási igényt a kötelezett elutasíthatja, amennyiben az alábbiak közül bármely eset bizonyítható: a. A fogyasztási cikk hibája nem rendeltetésszerű használat miatt jelentkezett; b. A fogyasztási cikket szakszerűtlenül helyezték üzembe/szerelték össze/ tartották üzemben; c. A fogyasztási cikk hibáját túlfeszültség, hálózati hiba, elemi kár okozta; d. A fogyasztási cikk hibája már a vásárláskor ismert volt; e. A fogyasztó által jelzett hiba nem észlelhető. A Ptk. 6:173.§ (2) bekezdése alapján a jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat, ideértve különösen a Ptk. és a 373/2021.(VI.30.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Felhívjuk kedves Vásárlóink figyelmét, hogy egyéb elérhetőségeken, fórumokon közölt észrevételek, jelzések, hibák, igények, stb. közlése nem minősülnek jótállási igény bejelentésnek, tekintettel arra, hogy a jótállási igények bejelentésére DECATHLON kizárólag a fentiekben rögzített megtételi módokat, csatornákat biztosítja. a) A DECATHLON további, önkéntes jótállásra vonatkozó szabályok A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti, az áruk adásvételére, valamint a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések részletes szabályairól szóló a 373/2021. (VI.30.) Korm. rendelet alapján a Tízpróba Magyarország Kft. (2040 Budaörs, Baross utca 146., a továbbiakban: DECATHLON), az általa értékesített árukra (fogyasztási cikkekre) vonatkozóan önkéntes jótállást vállal az alábbiakban meghatározottak szerint. Az önkéntes jótállásból eredő jogokat jelen ÁSZF szerinti valamennyi Megrendelő érvényesítheti. Saját márkás áru esetén a jótállás időtartama: 3 év Quechua sátrakra (kivéve azon Quechua sátrakra, melyekre 5 év) ITIWIT stand up paddle deszkákra. 5 év Quechua Fresh&Black felfújható sátrakra, kemping ágyakra és kemping székekre, MH 100 és MH 500 típusú kemping asztalokra , 2 illetve 3 személyes rudazatos Quechua Fresh&Black sátrakra Forclaz sátrakra, Mátrix bakancsokra Kerékpárok szénszálas (karbon) alkatrészeire és vázára Dreamscape snowboard nadrágokra-és kabátokra Domyos fitnesz gépek vázára, trambulinok vázára Quechua és Forclaz tarp ponyvákra, hálózsákokra és alpinista hálózsákokra Simond hátizsákokra Artengo teniszhálókra Az alábbi KIPSTA márkájú focikapukra: - Classic 500-as S méret (fogyasztásicikkkód: 4653096) - Classic 500-as M méret (cikkszám: 4653098 - Classic 500-as L méret (cikkszám: 4116550) - Classic 500-as m méret (cikkszám: 4653100) Az alábbi TARMAK márkájú kosárlabda palánkokra: - B100 (cikkszám: 2667383) - B700 pro (cikkszám: 2667479) - B500 easy box (cikkszám: 2780157) - B100 easy plexi (cikkszám: 2918173) -B900 easy box (cikkszám: 4239136) - B100 easy box (cikkszám: 2973605) - B200 easy (cikkszám: 2924934) - K900 (cikkszám: 2973697) Az alábbi DOMYOS fitnesz gépekre: - Initial 100 elliptikus tréner (cikkszám: 8903327) - Woodrower evezőpad (cikkszám: 8604435) - Training 900 evezőpad (cikkszám: 8804464) - Training 900 spin bike (cikkszám: 8806819) -Challange spin bike (cikkszám: 8607949) 10 év Kültéri ping-pong ütőkre és kültéri ping-pong asztalokra (kivéve: hálóra, hálótartó oszlopra, kerékre, fékre, állítható lábra és PPT 130 típusú kültéri ping- pong asztal) Quechua, Forclaz és Simond hátizsákokra Quechua – Airpump matracokra és acél kulacsokra Forclaz polifoamokra, túrafőzőkre. Élethosszig tartó Saját márkás kerékpárokon található, nem szénszálas (nem karbon) alkatrészek közül a vázra, a merev (felfüggesztés nélküli) villára, a nem állítható kormányszárra és a kormányra. Saját márkáink: Allsix, Aptonia, Artengo,Axelys, Atorka, Btwin, Caperlan, Canaveral, Copaya, Corength, Decathlon Optics, Decathlon Skateboarding, Domyos, Dreamscape, Elops, Evadict, Fenc’it Forclaz, Fouganza, Geologic, Géonaute, Imviso, Inesis, Inovik, Itiwit, Kalenji, Kimjaly, Kiprun , Kipsta, Kuikma, Koodza, Kooro, Korok, Kupima, Lugik, Maskoon, Nabaiji, Newfeel, Nyamba, Offload, Olaian, Opfeel, Oroks, Orao, Outshock, Oxelo, Perfly, Pongori, Quechua, Radbug, Rockrider, Riverside Sandever, Simond, Starever Solognac, Subea, Tarmak, Tribord, Triban, Urball , Van Rysel, Watko,Wedze. Külső márkás áru esetén a jótállás időtartama: 3 év Petzl és Black Diamond fejlámpákra 10 év Cornilleau kültéri pingpong asztalok asztallapjára BIC Sport, Rotomod, Sevylor, Advenced Elements kajakokra/kenukra és a Cornilleau pingpong asztalok alkatrészeire (kivéve kültéri asztalok asztallapja), Joola pingpong aszatlokra a márka által vállalt jótállás érvényes áruházainkban. A jótállásból eredő jogok –a jótállási jeggyel - a vásárlástól (távollévők között kötött szerződés esetében az átvételtől) számított vonatkozó jótállási időn belül érvényesíthetőek. A jótállási jegy hiányában, a jótállásból eredő jogok az áru ellenértékének megfizetését igazoló bizonylat - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számla vagy nyugta – bemutatásával, illetőleg a vásárlás tényének Decathlon profillal történő igazolásával is érvényesíthetőek. A jótállási határidő az áru fogyasztó részére történő átadásával, vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás vagy annak megbízottja végzi az üzembe helyezés napjával kezdődik, az önkéntes jótállás nem érinti a fogyasztó jogszabályból eredő szavatossági és jótállási jogait. Az áru hibás teljesítés esetén a fogyasztót a jogszabály szerinti kellékszavatossági jogok gyakorlása térítésmentesen megilleti, e jogait a jótállás nem érinti. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja. Jótállási igény bejelentésének módja: – személyesen bármelyik magyarországi nyitva tartó Decathlon áruházban, nyitvatartási időben, vagy – elektronikus levélben (ugyfelszolgalat@decathlon.hu). A fogyasztó a jótállásigényét a választása szerint a vállalkozás székhelyén, bármely telephelyén vagy fióktelepén is bejelentheti. A jótállási jog érvényesítése során a fogyasztó választása szerint: a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne. Figyelembe kell venni ilyenkor a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet. b) kérheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását is a szerződéstől elállhat, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidővel nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Ptk. 6:159§ (2a) bekezdése alapján Fogyasztó és vállalkozás közötti - ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális szolgáltatások nyújtására irányuló - szerződés esetén a fogyasztó kellékszavatossági jogai gyakorlása keretében a hibát a kötelezett költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A fogyasztó a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a kötelezettnek megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a kötelezett adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt. Az áru kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. A jótállási jog érvényesítésével kapcsolatos költségek a kötelezettet terhelik. A jótállási jog érvényesítése során törekednie kell a kötelezettnek arra, hogy a javítást/cserét 15 napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a vállalkozás a fogyasztót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni. A fogyasztó kijavítás iránti jótállási igényét közvetlenül a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál is érvényesítheti. Amennyiben a fogyasztónak a jótállással kapcsolatos minőségi kifogását kötelezett nem, vagy nem megfelelően rendezte, a fogyasztó jogosult a vármegyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák által működtetett regionális békéltető testület eljárását kezdeményezni. A DECATHLON a jótállási nyilatkozatot tartós adathordozón bocsátja fogyasztó részére, legkésőbb az áru teljesítésének időpontjában. A jótállási igényt a kötelezett elutasíthatja, amennyiben az alábbiak közül bármely eset bizonyítható: a. Az áru hibája nem rendeltetésszerű használat miatt jelentkezett; b. Az árut szakszerűtlenül helyezték üzembe/szerelték össze/tartották üzemben;; c. Az áru hibáját túlfeszültség, hálózati hiba, elemi kár okozta; d. Az áru hibája már a vásárláskor ismert volt; e. A fogyasztó által jelzett hiba nem észlelhető. A jótállás az áru rendeltetésszerű használata esetén érvényes. Meghibásodás esetén az árut a DECATHLON a vásárlástól számított 3 munkanapon belül kicseréli, feltéve hogy a használat a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A fogyasztási cikk rendeltetésszerű használata mellett bekövetkezett minőségi hiba esetén a fogyasztási cikket a fogyasztó bármelyik magyarországi Decathlon áruházba visszaviheti, illetve a decathlon.hu- n vásárolt fogyasztási cikket postai úton is visszaküldheti a 3000 Hatvan, Sport u. 2. címre. Nem minősül rendeltetésszerű használatnak például a használati-kezelési útmutatóban, fogyasztási cikk ismertetőben foglaltak figyelmen kívül hagyása, helytelen tárolás, helytelen kezelés, helytelen szállítás. A jótállás nem érvényesíthető elemi kár, vis maior miatt bekövetkezett hibák esetén. A Ptk. 6:173.§ (2) bekezdése alapján a jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat, ideértve különösen a Ptk. és a 373/2021.(VI.30.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy egyéb elérhetőségeken, fórumokon közölt észrevételek, jelzések, hibák, igények, stb. közlése nem minősülnek jótállási igény bejelentésnek, tekintettel arra, hogy a jótállási igények bejelentésére DECATHLON kizárólag a fentiekben rögzített megtételi módokat, csatornákat biztosítja. b) Kellékszavatosság Határidők, bizonyítás A Ptk.-ban foglaltak alapján minden új termékre 2 év kellékszavatosság vonatkozik fogyasztói szerződés esetén (kivéve: élelmiszer, kozmetikai, termékek, vegyipari áru). A szavatosság 2 évének első évében az esetleges hibák esetén a DECATHLON vagy a Vásárló igényének megfelelően intézi a termékkel kapcsolatos minőségi kifogást, vagy lehetősége van arra, hogy bebizonyítsa: a termék annak nem rendeltetésszerű használata miatt hibásodott meg, esetleg természetes kopás következménye, de mindenképpen mentes gyártási hibáktól. Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. A szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági igényét már nem érvényesítheti A hibás termékkel kapcsolatos lehetőségek. A Ptk. alapján a Vásárló hiba esetén választása szerint: a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne. Figyelembe kell venni ilyenkor a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet. b) kérheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását is a szerződéstől elállhat, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidővel nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Ptk. 6:159§ (2a) bekezdése alapján fogyasztó és vállalkozás közötti - ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális szolgáltatások nyújtására irányuló - szerződés esetén a fogyasztó kellékszavatossági jogai gyakorlása keretében a hibát a kötelezett költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt. Jelentéktelen hiba esetén elállásnak nincs helye. Amennyiben a kicserélés költsége jóval meghaladja a javítás költségét és a termék a javítás után használatra alkalmas, akkor a DECATHLON jogosult a javítást felajánlani. A kijavítást vagy kicserélést - a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni. A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a vállalkozás a fogyasztót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A tájékoztatás a fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén, elektronikus úton vagy a fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas más módon történik.Aránytalan többletköltség mellett is lehetséges azonban, hogy mégis elfogadja a DECATHLON a Vásárló kicserélésre vonatkozó igényét, amennyiben a Vásárló számára a kijavítás (és esetleg az ezzel járó határidő) kiemelt kényelmetlenséget jelent. A jogosult a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a kötelezettnek megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a kötelezett adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt. A DECATHLON által értékesített termékre vonatkozó kellékszavatossági igény érvényesítéséhez szükséges, hogy a szavatossági idő alatt a Megrendelő szavatossági igényét bejelentse: a) személyesen bármelyik nyitva tartó magyarországi Decathlon áruházban, nyitvatartási időben vagy b) elektronikus levélben (ugyfelszolgalat@decathlon.hu) vásárlását igazolja (számlával vagy Céges profillal) A teljesítéstől számított egy éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének nincs egyéb feltétele, A teljesítéstől számított egy év eltelte után azonban már Megrendelő köteles bizonyítani, hogy a Megrendelő által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. A teljes szavatossági időn belül, a szavatossági igény DECATHLON általi elbírálásához, ahhoz, hogy a szavatossági igényt teljesíteni vagy elutasítani tudja, a Megrendelő köteles a hibás terméket bemutatni*. Mindegyik feltétel együttesen szükséges a szavatossági igény kezeléséhez. *A megvásárolt terméket visszaküldhető az alábbi címre: Delogist Kft. (3000 Hatvan, Sport u. 2.). Felhívjuk kedves Vásárlóink figyelmét, hogy egyéb elérhetőségeken, fórumokon közölt észrevételek, jelzések, hibák, igények, stb. közlése nem minősülnek szavatossági igény bejelentésnek, tekintettel arra, hogy a szavatossági igények bejelentésére DECATHLON kizárólag a fentiekben rögzített megtételi módokat, csatornákat biztosítja. c) Termékszavatosság A Ptk. 6: 157. § (3) bekezdése alapján fogyasztói kategóriába eső Megrendelőnek a kellékszavatossági jog mellett lehetősége van minőségi kifogással érintett termékével a termék gyártójához (amennyiben az nem egyezik meg az Eladóval) fordulni. Ezt a jogát úgy gyakorolhatja, ha ezzel párhuzamosan az Eladónál kellékszavatossági igényt nem érvényesített. Termékszavatossággal összefüggésben felmerülő gyakori kérdések a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 3. számú melléklete alapján: Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával? Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön - választása szerint – kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint. Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján? Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. Kivel szemben érvényesítheti termékszavatossági igényét? Termékszavatossági jogait a termék előállítójával vagy forgalmazójával (a továbbiakban együtt: gyártó) szemben gyakorolhatja. Milyen esetben minősül a termék hibásnak? A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. Milyen bizonyítási szabály érvényesül termékszavatossági igény érvényesítése esetén? Termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania, hogy a termékhiba a gyártó általi forgalomba hozatal időpontjában fennállt. A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól? A gyártó akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető, vagy – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Felhívjuk a figyelmet, hogy Vásárló ugyanazon hiba miatt a vállalkozással szemben kellékszavatossági és a gyártóval szemben termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan is érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén a kicserélt termékre, illetve a termék javítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági igény a továbbiakban már csak a gyártóval szemben érvényesíthető.

III. VEGYES RENDELKEZÉSEK

Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy szerződéses nyilatkozata, azaz a DECATHLON árajánlatának elfogadása fizetési kötelezettséget von maga után. A DECATHLON kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt (pl. futárszolgálat) jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el. Ha a jelen ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti. Mindkét fél bizalmasan kezeli a másik fél által rendelkezésére bocsátott minden információt vagy adatot, ideértve főleg, de nem kizárólagosan, a technikai vagy üzleti jellegű közléseket – különösen, de nem kizárólag a DECATHLON megrendelő részére adott árajánlatát -, az üzleti politika elemeit stb. harmadik személy részére nem juttatja azokat, illetve nem teszi őket harmadik fél számára hozzáférhetővé. Felek üzleti titokkal kapcsolatos kötelezettsége mind a Felek közötti jogviszony, és a jelen ÁSZF hatálya alatt, mind pedig azon túl és bármilyen egyéb feltétel nélkül időbeli korlát nélkül fennmarad. Mindazonáltal nem tekinthetők bizalmasnak azon információk, amelyek a Felek közötti, Nagymegrendelés vonatkozásában keletkezett jogviszony taratma alatt, megelőzően vagy azt követően jogszerűen nyilvánosságra kerülnek. Amennyiben a Megrendelő a titoktartási kötelezettségét megszegi, úgy DECATHLON jogosult jogsértésenként, szerződésszegési kötbér jogcímén 1.000.000,- Ft kötbért érvényesíteni Megrendelővel szemben. Amennyiben a DECATHLON az ÁSZF alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.A DECATHLON és Megrendelő vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni. Amennyiben a megrendelő a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 2. § 10. pontjában meghatározott vonatkozásában fogyasztónak minősül, abban az esetben fogyasztói jogvita esetén a Megrendelő a vármegyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák által működtetett regionális békéltető testület eljárását is kezdeményezheti. A Fgytv. 2. § 10. pontjában meghatározott vonatkozásban fogyasztónak minősülő Megrendelők esetleges panaszainak kezelésére a jelen ÁSZF IV. pontjában rögzítettek szerint kerül sor. Békéltető testületek elérhetőségei azalábbi linken találhatóak. A DECATHLON székhelye szerint illetékes Békéltető Testület a Pest Vármegyei Békéltető Testület Székhely: 1055 Budapest, Balassi B. u. 25. IV/2. Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf. 81. Telefonszám: (1) 792 7881 E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu Honlap: www.pestmegyeibekelteto.hu A DECATHLON tájékoztatja Megrendelőt arról, hogy a békéltető testületi eljárásban a Megrendelőt együttműködési kötelezettség terheli.

IV. VITARENDEZÉS

A Weboldal és a DECATHLON applikációnk célja, hogy a Megrendelő Nagymegrendeléseit megfelelő minőségben, a Megrendelő teljes megelégedettsége mellett tudja DECATHLON teljesíteni. Amennyiben Megrendelőnek mégis valamilyen kifogása adódik a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy azt alábbi módokon és elérhetőségeken terjesztheti elő. szóban: személyesen bármelyik Decathlon üzletben, az adott Decathlon üzlet nyitvatartási idejében személyesen a központban munkanapokon 9:00-16:00 között (2040 Budaörs, Baross u. 146.) telefonon keresztül az üzletek nyitvatartási idejében (Decathlon áruházak telefonszámai elérhetőek az alábbi weboldalon:https://www.decathlon.hu/store-locator) - telefonon keresztül a call center (+36 20 881 9300) nyitvatartási idejében H-Szo 9:00-18:00, V: 10:00-18:00-ig írásban: postai úton (2040 Budaörs, Baross u. 146.) elektronikus levélben (ugyfelszolgalat@decathlon.hu, b2bhun@decathlon.com) Decathlon üzleteinkben, nyitvatartási időben, a vásárlók könyvébe tett írásbeli kifogás. Írásbeli kifogásként kezeljük a fenti elérhetőségre küldött leveleket is. Amennyiben a DECATHLON és Megrendelő között esetlegesen fennálló jogvita tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a Megrendelő számára: Békéltető Testület eljárásának kezdeményezése: E pont a Fgytv 2. § 10. pontjában meghatározott vonatkozásban fogyasztónak minősülő Megrendelőkkel fennálló, esetleges fogyasztói jogvita kezelésére alkalmazandó. Amennyiben a Megrendelő Nagymegrendeléshez kapcsolódó kifogásának DECATHLON általi kezelése nem a Megrendelő megelégedésére történt, Megrendelő a területileg illetékes regionális Békéltető Testületek ingyenes eljárását igényelheti. Az eljárás a Megrendelő székhelye szerint illetékes vármegyei kereskedelmi kamara által működtetett regionális Békéltető Testületnél kell kezdeményezhető. Megrendelő belföldi székhelye hiányában az eljárást az Eladó székhelye szerint illetékes vármegyei kereskedelmi kamara által működtetett regionális Békéltető Testületnél kell kezdeményeznie. Az eljárásra - a Megrendelő erre irányuló kérelme alapján - a Megrendelő kérelmében megjelölt békéltető testület is illetékes. Az online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén – az Fgytv. 20. §-ában meghatározott illetékességi szabályok figyelembevételével – bármely békéltető testület eljárhat. A regionális illetékességű békéltető testületek listáját és elérhetőségeit elérheti többek között a www.bekeltetes.hu oldalon, jelen ÁSZF 1.számú mellékletében vagy áruházainkban. Bírósági eljárás kezdeményezése

V. ADATKEZELÉS

A jelen ÁSZF szerinti Nagymegrendelés leadása, illetve a Nagymegrendelések teljesítésének folyamata során a Weboldalon, illetve egyéb felületen a Megrendelő által megadott, a DECATHLON által kezelt személyes adatokkal kapcsolatos adatkezelési tájékoztató – elsősorban annak a szerződéses kapcsolattartókra vonatkozó az Áruházi adatkezelési tájékoztatónk 4.K) fejezetében rögzített személyes adatok kapcsán - elérhető az Áruházi adatkazelési tájékoztató weboldalon. A jelen ÁSZF 2026. március.01. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A DECATHLON jogosult egyoldalúan módosítani az ÁSZF-et. Tízpróba Magyarország Kft. DECATHLON

Mellékletek - Nagymegrendelés

BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LISTÁJA ÉS ELÉRHETŐSÉGEI Békéltető Testületek elérhetőségei: https://mkik.hu/a-bekelteto-testuletek-teruleti-honlapjai Baranya Vármegyei Békéltető Testület: Illetékeségi terület: Baranya vármegye, Somogy vármegye,Tolna vármegye Székhely/Levelezési cím: 7625 Pécs Majorossy Imre u. 36. Telefonszám: (72) 507-154 (20) 283-3422 Fax szám: (72) 507-152 E-mail cím: info@baranyabekeltetes.hu Honlap: www.baranyabekeltetes.hu Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Békéltető Testület: Illetékességi terület: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Heves vármegye, Nógrád vármegye Székhely/Levelezési cím: 3525 Miskolc Szentpáli utca 1. Telefonszám: (46) 501-090 (46) 501-871 Fax szám: (46) 501-099 E-mail cím: bekeltetes@bokik.hu Honlap: www.bekeltetes.borsodmegye.hu Budapesti Békéltető Testület: Illetékességi terület: Budapest Székhely: 1016 Budapest Krisztina krt. 99. Levelezési cím: 1253 Budapest Pf. 10. Telefonszám: (1) 488 2131 Telefax: (1) 488 2186 E-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu Honlap: www. Bekeltet.bkik.hu Csongrád-Csanád Vármegyei Békéltető Testület: Illetékességi terület: Békés vármegye, Bács-Kiskun vármegye, Csongrád-Csanád vármegye Székhely/Levelezési cím: 6721 Szeged Párizsi krt. 8-12. Telefonszám: (62) 554-250/118 m. Fax szám: (62) 426-149 E-mail: bekelteto.testulet@csmkik.hu Honlap: www.bekeltetes-csongrad.hu Fejér Vármegyei Békéltető Testület: Illetékességi terület: Fejér vármegye, Komárom-Esztergom vármegye, Veszprém vármegye Székhely/Levelezési cím: 8000 Székesfehérvár Hosszúsétatér 4-6. Telefonszám: (22) 510-310 Fax szám: (22) 510-312 E-mail cím: bekeltetes@fmkik.hu Honlap: www.bekeltetesfejer.hu Győr-Moson-Sopron Vármegyei Békéltető Testület: Illetékességi terület: Győr-Moson-Sopron vármegye, Vas vármegye, Zala vármegye Székhely/Levelezési cím: 9021 Győr Szent István út 10/a. Telefonszám: (96) 520-217 Fax szám: (96) 520-291 E-mail cím: bekeltetotestulet@gymsmkik.hu Honlap: www.bekeltetesgyőr.hu Hajdú-Bihar Vármegyei Békéltető Testület: Illetékességi terület: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Hajdú-Bihar vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Székhely/Levelezési cím: 4025 Debrecen Petőfi tér 10. Ügyintézés: 4025 Debrecen Vörösmarty utca 13-15. Telefonszám: (52) 500-710 (52) 500-745 Fax szám: (52) 500-720 E-mail cím: bekelteto@hbkik.hu Honlap: www.hbmbekeltetes.hu Pest Vármegyei Békéltető Testület: Illetékességi terület: Pest vármegye Székhely/Levelezési cím: 1055 Budapest Balassi B. u. 25. IV/2. Telefonszám: (1) 792 7881 E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu Honlap: www.pestmegyeibekelteto.hu

I. Megfelelőségi klauzulák Megfelelőség 1.1 Fogalmak „DECATHLON”: Jelen megfelelőségi klauzulákban a DECATHLON alatt a Decathlon cégcsoportot jelen szerződést megkötő tagját kell érteni „PARTNER”: ”: Jelen megfelelőségi klauzulákban PARTNER alatt a DECATHLON-nal jelen szerződést megkötő félt / feleket kell érteni "Korrupcióellenes jogszabályok":francia, magyar és nemzetközi korrupcióellenes jogszabályok, ideértve a francia Büntető Törvénykönyvet, a magyar Büntető Törvénykönyvet, az átláthatóságra, a korrupció elleni küzdelemre és a gazdasági élet megújítására vonatkozó 2016. december 9-én elfogadott 2016-1691. sz. törvényt ("Sapin II" törvény), az Amerikai Egyesült Államok külföldi korrupciós gyakorlatra vonatkozó törvényét (U.S. Foreign Corrupt Practices Act), az Egyesült Királyság vesztegetési törvényét (UK Bribery Act), és minden további a felekre vonatkozó, hasonló joghatással bíró, időről időre módosított (a vesztegetés, a befolyással való üzérkedés, a csalás vagy bármely más kapcsolódó vagy azzal egyenértékű tevékenység megelőzésével és visszaszorításával kapcsolatos) törvényt, rendelkezést, szabályt vagy jogilag kötelező erejű intézkedést. "Szankcionált személy":(i) a Franciaország, az Európai Unió, az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság által a szankcionált személyekről vezetett bármely listán vagy bármely más - a DECATHLON-ra vagy a PARTNER-re esetleg vonatkozó - jogi előírásban (ideértve különösen, de nem kizárólagosan az alábbiakat: nemzeti tiltólisták, az uniós pénzügyi szankciók hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek egységesített jegyzéke, az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának egységesített szankciós listáján, az Egyesült Államok speciálisan megjelölt állampolgárokra és tiltott személyekre vonatkozó listáján) szereplő bármely személy; és (ii) bármely fenti (időről időre módosított) listán szereplő személyek tulajdonában álló, általuk ellenőrzött, nevükben eljáró vagy irányításuk alatt működő Személy.. "Kereskedelmi korlátozásokról szóló jogszabályok": valamennyi alkalmazandó (i) gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi szankció, valamint korlátozó és embargós intézkedés, továbbá (ii) az időről időre módosított, import- és exportellenőrzéseket szabályozó, Franciaország (ideértve annak Pénzügyminisztériumát), az Európai Unió, az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság (ideértve annak Pénzügyminisztériumát) által hozott, alkalmazandó jogszabályok és rendelkezések vagy bármely más jogi szabályozás, amely vonatkozhat a DECATHLON-ra vagy a PARTNER-re. "Emberi jogi jogszabályok": az emberi jogok, az alapvető szabadságjogok, az emberi biztonság és egészség, valamint a környezet súlyos megsértésének megelőzésére, tiltására és orvoslására szolgáló bármely olyan törvény vagy szabályozás, amelynek a felek alá vannak vagy alá lehetnek vetve, beleértve, de nem kizárólagosan a kényszermunka minden formáját, a gyermekmunkát, a diszkriminációt tiltó jogszabályokat, valamint az egyesülési szabadság és a kollektív tárgyalásokhoz való jog jogellenes korlátozását tiltó jogszabályokat. "Megfelelőségi klauzula": jelen I. pont szerinti megfelelőségi rendelkezések. 1.2 Kötelezettségek 1.2.1 Az alkalmazandó jog és a DECATHLON előírásainak betartása A PARTNER kijelenti és szavatolja, hogy megfelel, és a jelen megállapodás hatálya alatt folyamatosan meg fog felelni valamennyi nemzeti és nemzetközi, az etikus és felelős magatartásra vonatkozó szabálynak, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az alábbiakat: alkalmazandó egészségügyi és biztonsági, környezeti, adó- és versenyjogi jogszabályok. A PARTNER kijelenti és szavatolja, hogy megfelel az Emberi jogi szabályoknak, ideértve a kényszermunka, gyermekmunka, diszkrimináció tilalmára vonatkozó szabályoknak, valamint az egyesülési szabadsághoz és a kollektív tárgyaláshoz való jog jogellenes korlátozása bármilyen formájának tilalmára vonatkozó szabályoknak. A PARTNER kijelenti, hogy megismerte a DECATHLON üzleti partnerekre vonatkozó, a https://www.decathlon.hu/Etikai-kodex_lp-QX2QNR oldalon elérhető Etikai Kódexét, és vállalja annak betartását. 1.2.2 A korrupcióellenes kötelezettségek A PARTNER vállalja, hogy a jelen megállapodás hatálya alatt megfelel a rá vonatkozó Korrupcióellenes jogszabályoknak és betarja azokat. A PARTNER, annak kapcsolt vállalkozásai, vezetői, tisztségviselői, alkalmazottai, megbízottjai, szolgáltatásnyújtói, vállalkozói és minden további, a PARTNER nevében vagy meghatalmazása alapján eljáró személy nem adhat, nem ajánlhat, kérhet, vagy fogadhat el más személytől - közvetlen vagy közvetett - előnyöket abból a célból, hogy bármely személy vagy szervezet jelen megállapodással - különösen, de nem kizárólagosan annak végrehajtásával, teljesítésével vagy megszüntetésével - összefüggő tevékenységére vagy döntéseire jogosulatlan befolyást gyakoroljon. A PARTNER vállalja, hogy a jelen megállapodás időtartama alatt a DECATHLON által küldött információkérésekre és kérdőívekre jóhiszeműen és észszerű időn belül válaszol a partnerek etikai szempontú értékelésére vonatkozó eljárása részeként. A jelen megállapodás hatálya alatt a PARTNER köteles a tudomásszerzést követően haladéktalanul tájékoztatni a DECATHLON-t (i) bármely Korrupcióellenes jogszabály megsértéséről vagy (ii) bármely vele szemben kezdeményezett, kapcsolódó követelésről, vizsgálatról, eljárásról. 1.2.3. A Kereskedelmi korlátozásokról szóló jogszabályok szerinti kötelezettségek A PARTNER kijelenti és szavatolja, hogy a jelen megállapodás hatálya alatt annak vezetői, tisztségviselői, alkalmazottai és tulajdonosai nem minősülnek Szankcionált személynek. A PARTNER vállalja, hogy a jelen megállapodás hatálya alatt (i) megfelel a Kereskedelmi korlátozásokról szóló jogszabályoknak; (ii) tartózkodik minden olyan magatartástól vagy mulasztástól, amely a DECATHLON számára a Kereskedelmi korlátozásokról szóló jogszabályok megsértését, korlátozásokat vagy szankciókat, illetve bármilyen - a Kereskedelmi korlátozásokról szóló jogszabályokkal összefüggő - kedvezőtlen következményeket, vagy Szankcionált személyként való minősítést eredményezhet. A Megfelelőségi klauzulák megsértésének következményei 2.1 Tájékoztatási kötelezettség A jelen megállapodás hatálya alatt, PARTNER köteles a DECATHLON-t haladéktalanul értesíteni (i) a jelen megállapodással kapcsolatos Korrupcióellenes jogszabályok, Kereskedelmi korlátozásokról szóló jogszabályok, Emberi jogi jogszabályok vagy a Megfelelőségi klauzula megsértéséről és (ii) valamennyi vele szemben kezdeményezett, kapcsolódó követelésről, vizsgálatról, eljárásról. 2.2. Egyeztetési kötelezettség Ha a DECATHLON a Korrupcióellenes jogszabályok, Kereskedelmi korlátozásokról szóló jogszabályok, Emberi jogi jogszabályok vagy a Megfelelőségi klauzula PARTNER általi, vagy PARTNER bármely közreműködője általi megsértéséről vagy ezek veszélyéről szerez tudomást, a PARTNER köteles a DECATHLON kérésére, részére átadni minden információt, amelyet az célravezetőnek ítél meg a felmerült sérelem vagy annak veszélye jellegének és súlyosságának megítéléséhez. Ha a DECATHLON célravezetőnek tartja, a PARTNER köteles korrekciós intézkedéseket végrehajtani, amelyek tartalmát és határidejét az azonosított sérelemhez vagy annak kockázatához kell igazítani. 2.3. Felfüggesztéshez való jog A Megfelelőségi klauzulában meghatározott kötelezettségek alapvető fontosságúak a DECATHLON számára. Ennek megfelelően, - a Megfelelőségi klauzula vagy a törvény szerinti egyéb jogainak vagy jogorvoslati lehetőségeinek sérelme nélkül (beleértve adott esetben a korrekciós intézkedések végrehajtását és a szerződésszegés miatti kártérítéshez való jogot) - a DECATHLON fenntartja a jogot arra, hogy elálljon a megrendeléstől és/vagy felfüggessze a jelen megállapodás teljesítését vagy bármely más, a felek között fennálló üzleti kapcsolatot, ha jóhiszeműen úgy gondolja, hogy a PARTNER súlyosan megsérti vagy megsértette valamely Korrupcióellenes jogszabályt, Kereskedelmi korlátozásokról szóló jogszabályt, Emberi jogi jogszabályt vagy a Megfelelőségi klauzulát, feltéve, hogy értesítette a PARTNER-t a jelen megállapodás teljesítésének felfüggesztésére irányuló szándékáról, és annak okáról. 2.4. Elálláshoz / felmondáshoz való jog A Megfelelőségi klauzulában meghatározott kötelezettségek alapvető fontosságúak a DECATHLON számára. Ennek megfelelően, - a Megfelelőségi klauzula vagy a törvény szerinti egyéb jogainak vagy jogorvoslati lehetőségeinek sérelme nélkül (beleértve adott esetben a korrekciós intézkedések végrehajtását és a szerződésszegés miatti kártérítéshez való jogot) - a DECATHLON fenntartja a jogot arra, hogy elállás illetőleg amennyiben az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, azonnali hatályú felmondás útján megszüntesse a jelen megállapodást vagy bármely más, a felek között fennálló üzleti kapcsolatot, ha jóhiszeműen úgy gondolja, hogy a PARTNER súlyosan megsérti vagy megsértette valamely Korrupcióellenes jogszabályt, Kereskedelmi korlátozásokról szóló jogszabályt, Emberi jogi jogszabályt vagy a Megfelelőségi klauzulát, feltéve, hogy értesítette a PARTNER-t a jelen megállaodás megszüntetésére irányuló szándékáról, és annak okáról. 2.5. Kártérítés A PARTNER vállalja, hogy megtéríti a DECATHLON valamennyi kárát és mentesíti minden olyan követelés, igény, veszteség, bírság, költség és kiadás alól, amely közvetlenül vagy közvetve valamely Korrupcióellenes jogszabály, Kereskedelmi korlátozásról szóló jogszabály, Emberi jogi jogszabály vagy a Megfelelőségi klauzula megsértésével kapcsolatos, vagy azzal összefüggésben merül fel.